Az ember több szempontból is különleges élőlény, de az egyik legfontosabb ilyen különleges tulajdonsága az emberek az, hogy genetikai megha...
Az ember több szempontból is különleges élőlény, de az egyik legfontosabb ilyen különleges tulajdonsága az emberek az, hogy genetikai meghatározottság nélkül is, az emberek saját akarata alapján alkotnak együttműködő közösségeket. A közösségalkotás célja és előnye nyilvánvaló, az együttműködés az egyén lehetőségeit és képességeit terjeszti ki a közösségben való részvétellel és az együttes közösségként történő funkcionálás által.
Emberi közösséget alkotni mindenféleképpen előnyös. A közösségalkotás nem csupán a túlélést biztosította az emberi faj számára, de gyakorlatilag lehetővé tette az intelligens ember számára, hogy az uralkodó faja legyen a bioszférának.
A közösségalkotás előnye ugyan vitathatatlan az emberiség számára, az egyén számára a közösségben való részvétel az egyéni elégedettség szintjén azonban különböző mértékű lehet. A közösségben történő létezés egyéni elégedettségének társadalom általi meghatározottsága nyilvánvalóan komplex eredetű, számtalan összetevője lehet. Az egyéni elégedettség eredetének komplexitását az is mutatja, hogy szükségszerűen kapcsolatban áll a személyes boldogsággal. A személyes boldogság nyilvánvalóan komplex jelenség, amire az is rámutat, hogy a személyes boldogság alapja az egyén vágyainak beteljesülése, illetve a vágyak beteljesülésének a lehetősége.
Az egyéni elégedettség társadalmi meghatározottsága fontos jellemzője a társadalom működésének. Nyilvánvaló, hogy általában egy embernek olyan társadalomban jobb élni, amelyben az egyéni elégedettség az egész társadalomra vonatkoztatva magasabb szintű lehet. Az egész társadalom érdeke, hogy az egyéni elégedettség társadalmi szinten is magas legyen.
Feltűnően nyilvánvaló azonban, hogy különböző közösségek nem azonos szintű egyéni elégedettséget generálnak. Általában a társadalmi boldogság indexel szokás jellemezni egyes társadalmak elégedettségi szintjét, amely mérésének jól meghatározott jellemzői vannak.
A legáltalánosabban használatos, ENSZ által összeállított World Happiness Report például az alábbi főbb szempontokat veszi figyelembe:
- Jövedelem szintje, mivel az anyagi jólét alapvető szerepet játszik az életminőség javításában.
- Társadalmi támogatás, azaz hogy az emberek számíthatnak egymásra és a közösségi hálózatokra.
- Egészség mértéke, a fizikai és mentális egészség állapota.
- Szabadság szintje, a lehetőség, hogy az emberek szabadon hozhassanak döntéseket életük során.
- Közösségi szolidaritás, az adományozás és nagylelkűség mértéke, mások támogatása.
- Korrupció szintje az állami intézményekben és a vállalati környezetben.
- A kulturális értékrendszer és hagyományok egyénre vonatkozó hatásai.
Látható, hogy a társadalmi szintű egyéni boldogság mértékét komplex módon szokás mérni, megpróbálva az elégedettség szubjektív érzését többé-kevésbé objektív jellemzőkhöz kötni. Az eredmény egyáltalán nem egyértelmű jellegét az is mutatja, hogy más területekre kiterjedő, alternatív mérési módszerek is használatosak. Néhány alternatív mérési mód:
- Gross National Happiness: Bhutánban kifejlesztett modell, amely a gazdasági fejlődés helyett az emberek jólétét helyezi előtérbe. Négy alapelvet tartalmaz: fenntartható fejlődés, kulturális értékek megőrzése, környezeti fenntarthatóság és jó kormányzás.
- Happy Planet Index: A mérés az emberek életelégedettségét, a várható élettartamot és az ökológiai lábnyomot kombinálja. Célja, hogy rámutasson, hogyan lehet boldog életet élni fenntartható módon.
- OECD Better Life Index: Az OECD által kidolgozott módszer, amely 11 kulcsfontosságú területet mér, például jövedelmet, egészséget, oktatást, lakhatást és munkaerőpiaci viszonyokat, és azt is lehetővé teszi az emberek számára, hogy saját prioritásaik szerint súlyozzák a tényezőket.
- Subjective Well-Being Surveys: Az emberek saját érzelmi állapotáról és elégedettségéről gyűjt adatokat.
- Nemzeti statisztikákon alapuló indexek: Egyes országok saját, lokalizált mutatókat is kidolgoznak, amelyek figyelembe veszik a társadalmi, gazdasági és kulturális sajátosságokat.
A mérési módszerek eltérnek, és ugyanarra a társadalomra eltérő eredményeket is adhatnak. A boldogság index azonban alapvetően fontos jellemzője a társadalomnak, mert kapcsolatot hoz létre a társadalmi szintű folyamatoknak az emberek életére gyakorolt hatásával. Ezáltal -a mérési szempontok szerint- segíthet meghatározni, hogy miként tehető boldogabbá egy közösség vagy ország lakossága, továbbá a politikai döntéshozók számára is iránymutatást nyújthat a mérési területekre vonatkozó szükséges fejlesztési prioritásokról.
A szubjektív jellegű társadalmi szintű személyes boldogság objektív jellegű mérése alapvető fontosságú a társadalom működése minőségének jellemzése szempontjából, a mérési eljárások különbözősége azonban felveti a problémát, hogy nem igazán értjük, hogy a társadalmi szintű egyéni boldogság a társadalom működésének mely objektíven létező alapvető jellemzőjén alapszik. Lehetséges-e egy egyértelműen létező és mérhető jellemzőhöz kötni a szubjektíven létező társadalmi boldogság mértékének szintjét, amely alapján objektíven mérhető és összehasonlítható a társadalmi elégedettség? Ez a szubjektív társadalmi szintű egyéni boldogságot meghatározó objektív és egyértelműen mérhető jellemző a társadalmi egyenlőség mértéke lehet.
A társadalmi egyenlőség mértéke a meghatározó eredete a társadalmi elégedettségnek, azaz minél egyenlőbb (egalitarian) tud lenni egy társadalom, annál boldogabbak lehetnek társadalmi szinten a társadalom tagjai.
Azonnal felmerülhet az ellenvetés, miszerint akkor a kommunizmuson alapuló társadalmak, ahol az egyenlőség a társadalmi alapállapot, lehetnének a legboldogabb társadalmak, azonban ez az ellenvetés hibás. A megvalósult kommunistának nevezett társadalmakra egyáltalán nem a megvalósult társadalmi egyenlőség a jellemző. Ezekben társadalmakban egy széles társadalmi réteg többé-kevésbé az egyenlőség alapján él, azonban ez az egyenlőség egy kívülről diktált és megkövetelt, valójában látszat egyenlőség, amibe a társadalom átlagos tagjai nem is szólhatnak bele. A kommunizmus esetében a társadalmi egyenlőség nem a társadalmi elégedettséget szolgálja, hanem a felsőbbrendű vezetés hatalmának a fenntartását biztosítja.
A megvalósult kommunizmus nem egyenlőség alapú társadalom, ahol a jogok és kötelezettségek általános érvényűek. Feltűnő azonban, hogy sok esetben a kommunistának tartott, valójában elnyomó vezetés bukása után a társadalmi boldogság szintje csak rövid ideig emelkedik, amely visszavezethető a legalább részlegesen jellemző társadalmi egyenlőség változásának a társadalmi berendezkedés váltás utáni megváltozására. A társadalmi egyenlőségre és az ebből következő társadalmi szintű személyes boldogságra sokkal jobb példa Finnország vagy Svájc példája, ahol a társadalmi egyenlőség mértéke egyértelműen korrelál a társadalmi elégedettséggel.
Ha elfogadjuk, hogy a társadalmi egyenlőség és a társadalmi szintű személyes boldogság egymásból következő jellemzői a társadalomnak, akkor ez alapján elegendő lehet egyetlen szempontot vizsgálni a társadalmi szintű személyes boldogság mértékének meghatározásához, amely egyrészt objektíven mérhető, másrészt egyértelmű iránymutatást ad a társadalmi vezetők számára is a tevékenységükből származó társadalmi elégedettség irányának a változására.
Habár a társadalmi egyenlőség komplex társadalmi struktúra és a közösségi élet számtalan területére kiterjed, a társadalmi egyenlőség fejlesztése jól meghatározható, egyértelmű eljárásokat igényel, ami által a társadalmi elégedettség is objektív módon növelhető, amely a társadalom érdekében tevékenykedő politikusok számára adhat egyértelmű iránymutatást a vezetők szándéka által véghezvitt társadalmi változásoknak az egyéni boldogságra kifejtett jellegére.
Nincsenek megjegyzések