Még ha nem is tűnik azonnali problémának az emberiség számára, a földi ökoszisztéma összeomlás alatt van, ami nyilvánvalóan az emberi tevék...
Még ha nem is tűnik azonnali problémának az emberiség számára, a földi ökoszisztéma összeomlás alatt van, ami nyilvánvalóan az emberi tevékenység következménye.
A predátor szerepünkből származóan, és az intelligenciánk következtében az ökoszisztéma egyensúlyi folyamatai nem tudják szabályozni az emberi faj hatását a környezetre. Folyamatosan és egyre nagyobb mértékben használjuk fel az emberi társadalom fenntartása számára igényelt erőforrásait a Földnek, bármilyen, az egyensúly fennmaradásához szükséges visszacsatolás nélkül. Ha elfogy egy erőforrás, azonnal másikat keresünk, és ugyanúgy egyensúlyi folyamatok nélkül kizsákmányoljuk azt, miközben a tudásunk és a képességeink növekedése segítségével egyre több erőforrást használunk fel.
Az emberiség bár az élővilágban fejlődött ki, az intelligenciája által már nem része az egyensúlyt fenntartó bioszférának. Az emberiség által felhasznált erőforrások extenzív és intenzív növekedésének azonban természetes határát jelenti a Föld korlátozott kapacitása az erőforrások biztosítására.
A Föld azonban az egyedüli racionálisan figyelembe vehető helyszíne a biológiai formában történő létezésünknek. A biológián alapuló működési folyamataink itt alakultak ki, és a fenntartásához szükséges erőforrások is itt állnak rendelkezésre.
Ahhoz, hogy a Földön fenntarthassuk a fejlődésünket, az emberiség által létrejövő komplexitás növekedésének a folyamatát, valamilyen formájú egyensúlyi folyamatnak kell bekövetkeznie, amely korlátozza a környezetünket kizsákmányoló tevékenységünket.
Az egyensúlyi folyamat nyilvánvaló és szükségszerű feltétele a fejlődésünk tartós fennmaradásához, azonban az evolúciós örökségünkből származó predátor jellegű viselkedésünk következtében - ahogy ezt az emberiség történelme is egyértelműen igazolja - bizonyosan nem vagyunk alkalmasnak a tevékenységünk korlátozását jelentő egyensúlyi folyamatok tudatosan tervezett létrehozására és fenntartására. A történelem azt igazolja, hogy soha nem is voltunk alkalmasak rá, és naivitás lenne feltételezni, hogy az emberiség szintjén valaha is képesek leszünk erre.
Ha tudatosan nem tudunk egyensúlyban létezni a környezetünkkel, tudatos tervezettség nélküli, természetes módon létrejövő egyensúlyi folyamatra van szükség a tevékenységünk korlátozására szolgáló egyensúly kialakulásához. Ennek azonban az intelligenciánk szab korlátot.
Végső soron mindig a természet győz, azonban ha eljutnánk arra a végső pontra, az az emberiség végét is jelentené. Az intelligenciánk által épesek vagyunk az extenzív és intenzív fejlődésünket akadályozó környezeti korlátokat leküzdeni, mindaddig, amíg a folytonos növekedésből szükségszerűen származó végzetünket okozó leküzdhetetlen falba ütközünk.
A tartós fennmaradásunkhoz olyan növekedésünket korlátozó folyamatnak kell érvényesülnie, amely a tevékenységünket nem akadályozó, inkább azt motiváló, de negatív visszacsatolásként tud funkcionálni az emberiség életében. Azonban csak olyan korlátozó egyensúlyi folyamat működhet, amely fenntartásához nem szükséges közvetlenül a szándékolt cselekedet (amelynek a korlátozó hatását társadalmi szinten képtelenek lennénk elfogadni), és az intelligens képességünk sem tudja akadályozni a működését, illetve a negatív visszacsatolás éppen az intelligens viselkedés közvetett következménye.
Az emberiség fejlődésének tartós fennmaradása ilyen egyensúlyi folyamat létezésén múlik. Létezik ilyen? Igen, és az emberiség történetében, először, már meg is jelent ez a negatív visszacsatolási tényező. Ez pedig az életszínvonal növekedésének függvényében a társadalom egyedszámának a csökkenése.
Az emberi faj létezésében általánosan felismerhető tendencia a jólét növekedésével az utódok számának a csökkenése. Az evolúciós folyamatok által szabályozott, nem intelligens faj természetes törvényszerűsége a jobb életkörülmények között a több utód létrehozása. Az intelligens faj esetén az összefüggés jellemzően fordított, a nehezebb életkörülmények igényelnek több utódot az élet fenntartásához, míg egy bizonyos szintnél jobb életkörülmények létezése gátolja - az utódok felnevelésével járó nehézségek fennállása miatt - a több utód vállalását.
A jólét növekedésével az utódok számának csökkenése, ez az evolúciós folyamatoknak ellentmondó összefüggés, csak egy intelligens faj sajátossága lehet, és közvetetten az intelligencia következménye, amely képes felülírni a természetes evolúciós viselkedés ösztönösségét.
Ezt az életszínvonalbeli szintet érte el már néhány létező emberi közösség. Ha az emberiség elég intelligensnek bizonyul ahhoz, hogy az általa előidézett, gyorsan változó környezeti feltételek között is megtalálja maga számára az életszínvonalbeli fejlődéshez még szükséges erőforrásokat amivel elérheti azt az életszínvonalat, amin már az emberiség teljes egyedszámának a csökkenés megindulhat, akkor rendelkezésre fog állni az a működésre képes negatív visszacsatolási tényező, ami az emberiség további, fenntartható fejlődését lehetővé teszi.
És úgy tűnik, ez az állapot már nincs messze időben. Valószínűnek látszik, hogy száz éven belül elindul az emberiség létszámának ezen összefüggésből származó csökkenése, amely a természeti erőforrások felhasználásának növekedésében nyilvánvalóan negatív visszacsatolási tényezőként fog érvényesülni, és amely megjelenése szükségszerűen elő fogja idézni az erőforrások extenzív és intenzív felhasználásának a nem tudatosan bekövetkező korlátját is.
Az intelligencián alapuló életszínvonal javulása az egyedszám természetesen bekövetkező csökkenéséig az emberiség folyamatos fejlődése fenntarthatóságának egyedüli reálisan működhető módja, az a negatív visszacsatolás, amely az emberiség fenntartható fennmaradásának a feltétele.
Ehhez azonban teljesülnie kell még annak a feltételnek is, hogy az emberiség egyedszámának csökkenéséig még szükséges erőforrások rendelkezésre álljanak, illetve az összeomlás alatt lévő bioszféra mellett is megtalálja az emberiség a fejlődéséhez szükséges erőforrásokat az egyedszám csökkenéséig, mielőtt az emberiség fejlődését megakadályozza az erőforrások kiapadása következtében bekövetkező társadalmi összeomlás.
Ennek a feltételnek a teljesülése előre nem belátható körülmény, de az intelligenciánk esélyt ad a túlélésre. Nyilvánvalóan azoknak a társadalmaknak az életszínvonalbeli fejlődését szükséges segíteni, amelyek még nem érték el az egyedszám csökkenéséhez szükséges fejlettségi szintet. Ez többféle módon lehetséges, azonban ezen a téren versenyfutás zajlik az erőforrások kimerülésével. A migráció nem akadályozása ebben a folyamatban - a hatalmukhoz ragaszkodó, populista politikusok korlátozó tevékenységének ellenére - pozitív tényezőként jelentkezik. A migráció pozitív jellegének működéséhez azonban szükséges a beolvadó népesség akár szabályokkal is kierőszakolt együttműködése a befogadó társadalomba.
Szükségszerű észrevenni, hogy az emberiség egyedszámának ilyen jellegű természetes csökkenése nem akadályozza az emberiség fejlődését, sőt az erőforrások extenzív felhasználásának csökkenése által a társadalom összeomlásának az elkerülése, és a tudás folyamatos növekedése segítségével következményszerűen fenntartja azt.
Az emberiség fenntartható jövője a Földön egy csökkenő egyedszám melletti folyamatos fejlődés, ahol a technológia fejlődése kompenzálja az emberiség egyedszám csökkenéséből adódó cselekvési potenciál csökkenését. Ez a típusú fejlődés esélyt ad az erőforrások extenzív felhasználásának megállítására, és végeredményben az emberiség fennmaradása mellett a bioszféra regenerálódásra is.
És potenciálisan fenntartja a lehetőségét annak is, hogy az emberi intelligencia, és öntudat, feltételezhetően már nem feltétlenül a Földhöz kötődő biológiai formájában más világokhoz is eljusson.
Ember {button_primary} Evolúció {button_primary} Intelligencia {button_primary} Társadalom {button_primary}
Negative feedback - the sustainable future for the continued existence of humankind
Nincsenek megjegyzések