Az embert, de valójában az emberi társadalmat az intelligens ember kooperációs képessége tette a földi bioszféra legmeghatározóbb részévé....
Az embert, de valójában az emberi társadalmat az intelligens ember kooperációs képessége tette a földi bioszféra legmeghatározóbb részévé. Az intelligens ember kooperációs képessége segítségével fejlődik az emberiség, és a kooperációs képességünk fennmaradása teszi lehetővé, hogy ez a fejlődés továbbra is folytatódjon.
A kooperációt azonban jól beazonosítható személyes viselkedési formák akadályozzák, amelyek szintén az emberi természet jellemzői. Ilyen kooperációt gátló személyes emberi viselkedési forma jellemzően a mások legyőzésére törekvés, a győzelem elérése, és a mások irányításának a szeretete, a hatalomvágy.
Ezek a viselkedési formák bár előnyös tulajdonságok az evolúciós versenyben történő túléléshez, de ha az emberi társadalmat, mint egységes élő szervezetet vesszük figyelembe, ( link ) ezek a viselkedési formák a közösségi kooperáció akadályaiként funkcionálnak. Azok az emberi közösségek képesek hatékonyabban fejlődni, ahol a közösséget alkotó tagok viselkedése kevésbé az egymás legyőzésére és a másik ember feletti uralom megszerzésére irányulnak.
Az emberi társadalomra jellemző a hierarchikus szerveződés is, a közösség életének koordinációját a társadalom vezetése, megválasztott vagy kijelölt politikusok végzik. Attól függően, hogy mennyire demokratikus vagy diktatórikus a társadalmi berendezkedés, különböző mechanizmusok szerint történik a társadalmat vezető politikusok kiválasztása. Általánosan jellemző azonban, hogy a vezetői kiválasztási folyamat azokat a személyeket részesíti előnyben, akik a leginkább törekednek és képesek a versenytársak legyőzésére, és akik leginkább szeretik az irányítást, a hatalmat birtokolni.
A jelenlegi társadalomirányítási metódus éppen azon viselkedési formák szerint szelektál és preferál a társadalmi vezetők között, amelyek a társadalmi kooperáció akadályaiként funkcionálnak. Jellemzően az a politikus tud érvényesülni, amelyik a leginkább akarja a hatalmat, és az egymás közötti verseny során a legeredményesebb (az eszközök megválasztásában is kreativitást felmutatva) a győzelem elérésében, azaz amelyik a leginkább birtokában van a közösségi kooperációt megnehezítő viselkedési tulajdonságoknak.
A jelenleg alkalmazott társadalomirányítási formák, akár képviseleti demokrácia akár tekintélyuralmi diktatúra, a társadalmi kooperáció szerint kontraszelektív módon választ az irányítást végző személyek között, azok kerülnek irányítási pozícióba, akik a legkevésbé alkalmasak a feladatra, akik a leginkább a kooperációt gátló tulajdonságoknak vannak a birtokában. Ez lehet az elsődleges oka a politikai válságoknak. Mindaddig, amíg a társadalom vezetői kontraszelektív módon kerülnek pozícióba, a társadalom politikai irányítása válságos marad.
Az emberi közösségek ennek ellenére többé-kevésbé fejlődnek, képesek a fejlődésre, mert az emberi tulajdonságok között meghatározó szerepet játszik a kooperációs képességünk. Ha, és amikor sikerül olyan társadalomirányítási metódust találni és alkalmazni, amely nem a társadalmi kooperációt gátló tulajdonságokat részesíti előnyben a társadalmi vezetők regnálása során, hanem a kooperációs viselkedést preferálja, akkor a társadalmi vezetés nem a nehézsége lesz a társadalmi fejlődésnek, hanem sokkal inkább a katalizátora, és akkor lesz képes az emberi társadalom egy hatékonyabb fejlődésre is.
Nincsenek megjegyzések