Isten létezése határozottan az emberi gondolkodás része. Ugyanakkor, ha körülnézünk a világban, nem azt látjuk, hogy az Isten nyilvánvaló...
Isten létezése határozottan az emberi gondolkodás része. Ugyanakkor, ha körülnézünk a világban, nem azt látjuk, hogy az Isten nyilvánvaló, kétségtelen része a világnak. Ahogy pedig egyre inkább megismerjük a világ működését, úgy egyre inkább megértjük a világot a feltételezett isteni közreműködés nélkül is.
Isten azonban mégis, nyilvánvalóan része az emberi gondolkodásnak. Az emberiség nagy része hisz - az egyébként racionális gondolkodással sem kizárható - felsőbbrendű értelem létezésében.
Isten létezése, akár valós akár nem, legnyilvánvalóbban nem a világhoz, hanem az Emberhez magához kötődik. Miért?
Egy nyilvánvalóan lehetséges válasz erre a jelenségre az, hogy azért kötődik Isten létezése az Emberhez, mert valójában az Ember találta fel Istent. Mi, emberek, mindenre magyarázatot akarunk találni, és Isten tevékenysége alkalmas minden, természetes módon nem felismert és megértett ok-okozati kapcsolat magyarázatára.
Természetesen lehetséges ez a válasz is a különleges Ember-Isten kapcsolatra. Lehetséges, hogy az Isten létezése csupán a megismerésre vágyó emberi megértés pótcselekvése. Azonban Isten feltételezése nem nyilvánvalóan irracionális, ezért nem is szükségszerűen hibás gondolat, még akkor sem, ha a létező Isten teljes egészében csupán az emberi fantázia eredménye, hiszen isteni képességekkel rendelkező személy létezése potenciálisan lehetséges, ahogy az emberi ismeretek növekedése is, ha belegondolunk beláthatjuk, egyre több, korábban kizárólag Istennek tulajdonított képességgel ruházza fel az Embert.
De esetleg úgy is lehet ennyire emberközpontú Isten létezése, hogy valamilyen módon valóban Isten teremtette az Embert, és Isten valahogyan az emberi természet részévé tette önmaga létezését. Talán lehetséges, hogy amikor az Ember válaszokat keres, és Isten létezése is a lehetséges magyarázatok között szerepel, valójában Isten teremtő munkájának az eredményét, a világ részeként létező, a világ teljes megismerését segítő, a létező önmagának a felismerését lehetővé tevő isteni munkát tapasztalhatjuk az emberközpontú Isten jelenségben.
Azonban, ahogy egyre jobban megismerjük az élet működésének az alapjait, a genetika mechanizmusait egyre jobban megismerve és az evolúció működésének különböző szintjeit egyre inkább megértve, egyre pontosabban látjuk az ember kialakulásának természetes módját is. Látjuk, hogy milyen biológiai és társadalmi evolúciós lépések vezettek az ember kialakulásához, és egyre jobban értjük, hogy ez hogyan valósulhatott meg természetes módon, az élet természetes működése által.
Azonban a cél nélkül működő evolúciónak a nagyon sokféle, Isten feltételezését nélkülöző megoldási formája mellett, egyetlenként, mégiscsak létezik olyan formája is, amely számára Isten létezése lehetséges. Nyilvánvalóan nem szükségszerű következménye az evolúciónak az Isten lehetséges létezését feltételező intelligens élőlény létezése, ahogy az a tény, hogy az Ember keresi Istent nem is nyilvánvaló igazolása sem az Isten valóságának.
De esetleg úgy is lehet ennyire emberközpontú Isten létezése, hogy az Isten valamilyen fajta hasonlatosságára létezik az Ember.
A vallások gyakorlatilag mindegyike hasonlatosságot azonosít az Isten és az Ember között, amit leginkább úgy értelmeznek a vallások, hogy Isten hozzá hasonlónak teremtette meg az Embert.
A hasonlatosság jelentése azonban nem csak az lehet, hogy az Ember olyannak keletkezett. mint Isten. A hasonlatosság jelentheti azt is, hogy az Ember arra a szerepre létezik, ami Isten. Az Ember, az intelligens értelem, az Isten hasonlatosságára létezhet úgy is, hogy a létezésének a lehetséges eredménye az isteni létezés elérése. A hasonlatosság tehát nem csak a keletkezés formájában nyilvánulhat meg, hanem a létezés céljában is megjelenhet.
Talán tehát azért emberközpontú Isten létezése, mert az intelligens értelemnek el kell érnie az isteni szintet. Talán azért része Isten az emberi gondolkodásnak, mert az emberi létezésnek - ahogy minden intelligens értelem létezésének is - a szükségszerű sorsa az isteni szint elérése.
Nyilvánvalóan keressük Istent, keressük az isteni formát, talán azért, mert az Ember hasonlatos Istenhez, oly módon, hogy potenciálisan az intelligens Ember is alkalmas az isteni létezésre.
Valójában is képesek lehetünk erre? Képesek vagyunk betölteni a sorsunkat, és megfelelni a hasonlatosságunknak? És lesz-e annyi időnk, hogy képes legyen elérni az emberiség az isteni szintet, amikor esetleg tagjává válhatunk a felsőbbrendű társadalomnak?
Nincsenek megjegyzések