A világ, ami létezik számunkra, az univerzum, amiben élünk alkalmas arra, hogy komplex rendszerek alakulhassanak ki benne, hogy létezzen ko...
A világ, ami létezik számunkra, az univerzum, amiben élünk alkalmas arra, hogy komplex rendszerek alakulhassanak ki benne, hogy létezzen komplexitás. Ez a tulajdonsága az univerzumnak nem triviális, könnyen el lehet képzelni olyan világot, amiben nem létezik komplexitás. A komplexitás létezésének szükséges feltételei lehetnek.
Az univerzumunk ilyen. Komplex struktúrák vesznek körbe minket, mi magunk is komplex rendszerek vagyunk, és bizonyára az univerzum más helyei is alkalmasak komplex rendszerek létezésére.
A komplexitást tapasztalva felmerül a kérdés: létezik-e a komplexitásnak határa?
Az univerzumunk, mint anyagi rendszer, határokkal rendelkezik térben és időben, ami a komplexitásnak is látszólag határt szab. A komplexitás azonban nem csupán extenzív jellemző, a komplexitás növekedése nem csupán úgy lehetséges, hogy új és új alkotórészek kapcsolódnak a komplex rendszerhez. A komplexitás intenzív jellemző is, véges számú alkotórész is alkothat egyre komplexebb rendszert, oly módon, hogy egyre többféle kapcsolat, interakció, kölcsönhatás jön létre az alkotórészek között, és vesz részt a komplex rendszer formálódásában.
Figyelembe véve a komplexitás intenzív jellegét, az is lehetséges, hogy a komplexitás növekedésének nem létezik határa. Az anyagi világunk végessége miatt azonban a mellett is lehet érvelni, hogy lehet, hogy van egy elvi felső határa a komplexitásnak, amikor az univerzumban már minden minden mással minden lehetséges módon összekapcsolódott. Az ellenpontja ennek a megállapításnak az, hogy a komplexitás intenzív jellege miatt az újonnan létrejött komplex rendszereknek új, emergens tulajdonságai is kialakulhatnak, ezért mindig lehet újabb lehetősége a komplexitás növekedésének.
Léteznek olyan spekulációk is, amelyek szerint az univerzumban már most is minden mindennel összefügg, és az összefonódás kvantum jelensége által minden mindennel kapcsolatban lehet, tehát az univerzum egyetlen komplex rendszert alkot. Bár az összefonódás speciális kapcsolat, amelynek szigorú feltételei vannak, potenciálisan ez az állapot is lehetőség a világunk számára, és az univerzum talán volt is, és talán lesz is ilyen állapotban.
Bármelyik érvelés is helyes, bizonyosnak tűnik azonban, hogy az univerzumunk még távol áll attól, hogy elérje a gyakorlatilag lehetséges komplexitásának felső határát, ahogy az emberi környezetünkben is azt tapasztalhatjuk, hogy új és új komplex rendszerek jönnek létre, és a komplexitás mértékét is növekedni láthatjuk. A világunk komplexitása jelenleg folytonos növekedésben van.
Mi a jelentősége a komplexitás határán gondolkodni, miért érdekes, hogy meddig növekedhet a komplexitás?
A komplexitás határáról azért érdemes gondolkodni, mert az intelligencia, a problémamegoldás képessége is a komplexitás eredménye, például az ember esetén a neuronokból felépülő agy komplexitásnak a terméke. A komplexitás és az intelligencia összefügg. Amikor a komplexitás határán gondolkodunk, az intelligencia mértékének lehetséges maximumát is próbáljuk meghatározni. A komplexitás felső határa az intelligencia mértéke miatt érdekes kérdés.
Ismert kijelentés, hogy az általunk ismert világ legkomplexebb rendszere az emberi agy. A kijelentés bizonyára nem igaz. Elsősorban nem is azért nem igaz, mert miért ne létezhetne máshol fejlettebb intelligencia, komplexebb agy, hanem azért, mert már mi magunk is tovább léptünk az emberi agy komplexitásán. Nem, nem a számítógépek és számítógépes hálózatok komplexitása lépte túl az emberi agy komplexitását, azok még el vannak maradva a komplexitás intenzív, és extenzív jellegében is az emberi agytól.
Az emberiség együttműködve egyre komplexebb rendszert alkot, egyre összetettebb társadalom kialakulásához vezet. Közösségben egyre bonyolultabb rendszereket alkotunk, egyre komplexebb módon működünk. Az emberi közösség, az emberi társadalom közös komplexitása által megvalósuló intelligencia lépte már túl az egyedi emberi agy komplexitásának a teljesítményét.
Látszólag az emberi társadalom komplexitása nem nagyobb az egyedi emberi agy komplexitásánál, a bonyolultságának a mértékénél. Mégis, az emberi közösség, az emberi társadalom komplexebb feladatok megoldására alkalmas, mint egyetlen ember. Egyetlen ember képtelen kitalálni és létrehozni utasszállító repülőt, űrhajót, számítógépet, internetet. A társadalom szinte minden terméke, funkciója, eredménye csak a közösség által megvalósítható, nem csupán fizikai, hanem közös szellemi teljesítmény is. Az emberi társadalom komplexitásnak teljesítménye már régen túlhaladta az egyedi emberi agy komplexitásnak a teljesítményét.
Mitől függ egy rendszer komplexitásának a mértéke?
A rendszerek komplexitását meghatározó mértékek:
- az alkotórészek száma,
- az alkotórészek közötti kapcsolatok száma,
- az alkotórészek közötti kapcsolatok változatossága, amely az alkotórészek komplexitásával van összefüggésben.
A komplexitás mértékét meghatározó jellemzők minden komplex rendszerre érvényesek.
Az emberi társadalom azért komplexebb struktúra, azért magasabb szintű az intelligenciája az emberi agynál, mert az emberek közötti kapcsolatok változatossága nagyságrendekkel nagyobb a neuronok közötti kapcsolatok változatosságánál, ami az emberi agy komplexitásának és a neuron komplexitásának a különbségéből származik.
Van-e, lehet-e a komplexitásnak, és ezzel együtt az intelligenciának, a probléma megoldó képességnek felső határa?
Az bizonyosan igaznak tűnik, hogy a világban egyre komplexebb struktúrák alakulnak ki, a komplexitás növekszik. De miért nőhet egyáltalán a komplexitás az univerzumban?
A komplexitás fejlődéséhez több és több alkotórésznek újabb és újabb kapcsolódása szükséges a lehetséges interakciók által. Az univerzumunk olyan, hogy erre lehetőséget ad. A komplexitás azért, és addig képes növekedni az univerzumban, mert és amíg az univerzum létezik, benne mozgás, változás van. A komplexitás formálódása az időben zajlik. Nem volt ez mindig így, és bizonyára nem is lesz így mindig a világban.
Miért képesek a létrejövő komplex rendszerek fennmaradni?
A komplex rendszerek struktúrájára jellemző az alkotórészek közötti kölcsönhatásból származó összetartozás erősségének a nagysága. Ez bármely komplex rendszerre, még az emberi társadalomra, a társadalmat összetartó virtuális erőre is jellemző. Ha ennél nagyobb erőhatás éri a rendszert, a kapcsolatok felbomlanak, a komplexitás megszűnik. A komplex rendszer ilyen módon megszűnhet, és az univerzum számtalan lehetőséget ad a komplexitás felbomlására. Azonban minél magasabb szintű a komplexitás, minél több és komplexebb alkotórésznek az interakciói által létrejövő kapcsolatok hozzák létre a rendszert, a struktúra annál ellenállóbbá válik a rendszert érő erőhatásokkal szemben.
Az emberi társadalom, az általunk ismert legfejlettebb komplex rendszer bár sérülékenynek látszik, és mi magunk is azon igyekszünk, hogy olyan erőhatás érje, ami által szétesik és megszűnik, valójában rendkívüli mértékben ellenálló, és az idővel, a komplexitás növekedésével az ellenálló képessége folytonosan növekszik.
Az emberi társadalom ellenálló képességét egyrészt a társadalmat felépítő emberek száma, az emberek közötti kapcsolatok kiterjedtsége, mennyisége, de legalapvetőbb módon a kapcsolatok változatossága határozza meg, amely a felépítő alkotórészek, az emberek komplexitásán alapszik, ami elsősorban az emberek tudásával van összefüggésben.
A komplexitás növekedésével a rendszer ellenálló képessége a struktúra felbomlását okozó hatásokkal szemben egyre növekszik. Ez látszólag ellentmond a komplexitás növekedésével járó nyilvánvaló következménynek, miszerint minél komplexebb egy rendszer, annál többféleképpen támadható, annál sérülékenyebb, annál érzékenyebbé válik a behatásokra. A rendszer érzékenysége valóban nő, de egyben a rendszer robusztussága is növekszik a komplexitás fejlődésével. A komplex rendszerek ellenálló képességét és összeomlását sajátos törvényszerűségek vezérlik.
A komplexitás a komplex rendszerekre jellemző ellenálló képesség következményszerű növekedése miatt potenciálisan folytonosan képes fennmaradni, és ez által folytonosan képes fejlődni is. Az emberi társadalom is, bár sérülékenynek látszik, rendkívül robusztus, és a robusztussága a komplexitás növekedésével, azaz az időben növekszik. Az emberiség is egyre ellenállóbb a komplexitását veszélyeztető változásokkal szemben, és az emberiség minél tovább létezik, annál tovább képes létezni, az emberiség, mint élő rendszer potenciálisan halhatatlan.
A komplexitás növekedésének sajátos működési mechanizmusa az evolúció. Habár az evolúció működési mechanizmusa alapvetően a változó környezethez való alkalmazkodást szolgálja, konkrét cél, ezért meghatározott irány nélkül, az általunk tapasztalt evolúciónak azonban kifejezetten van iránya. Nyilvánvaló tény, hogy egyre komplexebb rendszerek jönnek létre az evolúció által. Az evolúció miért képes növelni a rendszer komplexitását?
Egy korábbi gondolatban megállapításra került, hogy minden olyan evolúciós rendszer, amely információt képes tárolni, az evolúció folyamata összegyűjti az információkat, és ez által az ilyen evolúció egyre komplexebb struktúrákat alkot, tehát az alkalmazkodó működésnek iránya lesz, fejlődő az ilyen evolúciós rendszer.
Ilyen evolúciós rendszer például a biológiai evolúció, mert a DNS képes információt tárolni, és ilyen, nem biológiai evolúciós rendszer az emberi társadalom is, amely az írás, mint információ rögzítés által képes az információt összegyűjteni, és ennek segítségével egyre komplexebb formában működni.
Az egyedi emberi intelligencia az agy végessége miatt korlátozott, a potenciálisan korlátlan méretű társadalom közös intelligenciája azonban potenciálisan korlátlan.
A gyakorlatban is azt tapasztaljuk, hogy az emberiség folyamatosan fejlődik. Azonban azt is tapasztalhatjuk, hogy az emberi közösségek által formált társadalmak ciklikus életet élnek, kialakulnak, fejlődnek, véget érnek. Mintha a társadalmak összeomlása a társadalmak életének szükségszerűen elkerülhetetlen része lenne.
Minden élő rendszer, így a társadalmak létezése is az erőforrások felhasználásan alapszik. Mintha a társadalmak komplexitásának a növekedése szükségszerűen előidézné az erőforrások felélését, és ennek következményeként az elkerülhetetlen összeomlást.
A jelenség megfigyelhető, de az is tény, hogy az emberiség fejlődése, az emberi társadalom komplexitása, ha nem is feltétlenül szigorúan folytonos módon, de növekszik. Hogyan egyeztethető össze a két, ellentmondó jelenség?
Az élő fajokra általában érvényes az erőforrások feléléséből származó összeomlás jelensége. Az emberiség azonban különleges faj, mert intelligenciával rendelkezik, és képes az irányított evolúcióra.
Bár az erőforrások felélése folyamatos, és az emberiség mindeddig képtelen volt, és ha elvileg lehetséges is, az emberiség képtelennek tűnik a környezetével egyensúlyban élni, az emberiségnek a komplexitás növekedésével járó potenciális képességei is növekednek, ami a természetes evolúciónál hatékonyabban teszi képessé az alkalmazkodásra, hogy újabb és újabb környezeti adottságokat használjon erőforrásként, és ez által elkerülje az erőforrások feléléséből származó szükségszerű összeomlást.
Az emberiség fejlődése együtt jár azzal, hogy egyre több, véges mennyiségben létező erőforrást használunk, de az emberi tudás növekedésével egyre újabbakat is képesek vagyunk felhasználni. A közös tudás növekedése tesz potenciálisan képessé az erőforrások feléléséből származó összeomlás elkerülésére.
Azonban ez nem csupán adottság, hanem feltétel is. Az a társadalom, amelyben a tudás nem képes kielégítően növekedni, amelyben a társadalom működése akadályozza a tudást és a kreativitást, tehát nem az emberek szabad gondolkodásra épül, a komplexitás extenzív növekedése során bekövetkezhet az erőforrások felélésé, és az elkerülhetetlen összeomlás. Ez a tulajdonság és sors a tekintélyuralmi rendszerekre jellemző. Mivel az emberiség története tele van tekintélyuralmi társadalmakkal, nem meglepő a társadalmak összeomlásának törvénynek látszó jelensége.
Létezhet azonban effektív emberi társadalom, amely a problémamegoldás korlátozása nélkül, szabadon működve folyamatosan alkalmas a megújulásra. Az emberiség mindeddig elkerülte a teljes összeomlást. Egy közös, szabad gondolkodást lehetővé tévő társadalom irányítási rendszer segítségével az emberiség folytonosan fejlődővé, egyre komplexebbé, potenciálisan halhatatlanná válhat.
A komplexitás intenzív jellege által, moduláris és hierarchikus szerveződéssel a komplexitás növekedésének nem látszik gyakorlati korlátja. A komplex rendszerek fejlődésének látszólag nincs határa, a komplexitás fejlődése azonban nem csupán lineáris folyamat. A komplexitás növekedésének léteznek szintjei, léteznek minőségi ugrásai, lépcsőfokai is, amely szintek elérése teszi lehetővé új, emergens tulajdonságok kialakulását, a komplexitás minőségileg új formájának a megjelenését. Ilyen lépcsőfok volt a molekulákból az élő sejt kialakulása, a sejtekből a többsejtű élőlény formálódása, és ilyen lépcsőfok volt a megfelelő számú és elegendő kapcsolattal rendelkező neuronok együttműködése által az emberi értelem megjelenése is.
Mi, emberek, most a komplexitás egy következő lépcsőfokát, az intelligens egyedekből álló komplex társadalmat hozzuk létre, amely már az irányított evolúció által fejlődik.
Milyen új, meghatározó emergens tulajdonságokkal rendelkezhet a komplexitás minőségileg új lépcsőfokára lépő emberi társadalom? Az emberi társadalom legmeghatározóbb emergens képessége talán az lesz, hogy képes lesz az emberiség kilépni a biológia forma kötöttségeiből, és képes lesz függetlenné válni a földi bioszférától.
Az emberi társadalom komplexitása az általunk ismert komplexitás csúcsa, és ez a megállapítás az emberiség szemszögéből nézve bizonyára érvényes is. Azonban máshol is kifejlődhettek intelligens társadalmak, amelyek már elérhették a társadalmat létrehozó egyedek kialakulásához szükséges környezettől való függetlenedés szintjét. Ha ilyen társadalmak már léteznek, ezeknek a társadalmaknak az együttműködése tovább növelheti a komplexitás szintjét, az együttműködésük a komplexitás újabb minőségi lépcsőfokát hozhatja létre, számunkra - most még - beláthatatlan emergens tulajdonságokkal.
A világban a csúcs komplexitás folytonosan fejlődik az intelligencia által, amelynek nem látszik korlátja. A komplexitás növekedésének egy új szintje, minőségi lépcsőfoka a teremtés képességének megjelenése is. Az intelligencia által létrejövő komplexitás már most is alkalmas a teremtésre, új létrehozására. Mi, emberek képesek vagyunk olyat alkotni, amely korábban nem létezett. A teremtés képessége is emergens tulajdonság, amit isteni képességként definiálhatunk. A teremtő, istenként definiálható állapot a komplexitás növekedésének egy minőségi lépcsőfoka.
A komplexitás növekedésének azonban nem látszik gyakorlati határa, ezért a teremtő isteni állapot is talán csak egy lépcsőfoka a komplexitás növekedésének. Hogyan folytatódhat az isteni állapot után a komplexitás fejlődése, mi lehet a komplexitás minőségileg új, következő lépcsőfoka?
A komplexitásnak akkor és úgy jön létre következő, minőségileg is új lépcsőfoka, amikor a már létező komplex rendszerek elegendő száma megfelelően sok kapcsolatot hoz létre egymással ahhoz, hogy új, emergens tulajdonságok jelenjenek meg a létrejövő struktúrában. Az univerzumban létező komplexitás eddig is így fejlődött, és továbbra is így fejlődik. A teremtés tulajdonságával rendelkező komplex rendszerek együttműködése a teremtő állapotnak teremtenek új, emergens tulajdonságokat. Talán egyike ezeknek az új, teremtett világ alkotása is, amelyben a teremtő maga is képes létezni.
A tudomány célja az életre hangolt univerzumunk természetes úton történő létrejöttének a megtalálása. Az életre hangolt teremtett univerzum lehet akár egy természetes útja is a világ komplexitása korlátlannak látszó növekedésének. A teremtő isteni állapot a komplexitás növekedésének természetes eredménye, egy teremtett világ pedig a komplexitás növekedésének egy természetes következménye is lehet.
Mindez a spekuláció természetesen nem oldja meg az eredet alapvető kérdését, csak távolabb tolja, akár beláthatatlan messzeségbe is. De az is lehetséges, hogy mi vagyunk az elsők, vagy az elsők között létezünk, akikre még hosszú út várhat a komplexitás fejlődésében, és akiknek a lehetőség is megadatott az eredendő eredet kikutatására is.
Bármi is a múltunk, különleges állapot a miénk, és a sors különleges lehetőséget adott a jövőnk létrehozására. Próbáljunk meg élni vele.
Anyag {button_primary} Intelligencia {button_primary} Társadalom {button_primary} Univerzum {button_primary}
Nincsenek megjegyzések