A világunk determinált, azaz a jelen állapota szigorúan meghatározza a jövő állapotát. Ez az okságon alapuló állítás a világunk interakciói...
A világunk determinált, azaz a jelen állapota szigorúan meghatározza a jövő állapotát. Ez az okságon alapuló állítás a világunk interakcióinak az adott rendszerre érvényes fizikai törvények által történő meghatározottságából következik.
A világgal kapcsolatos tapasztalataink azt mutatják, hogy egy adott konfigurációban létező fizikai rendszer mindig és kizárólag az általánosan érvényes fizikai törvények szerint változik. A fizikai törvények érvényessége pedig szintén szigorúan fennállni látszó tudományos megállapítás. A világunk determinált.
A determinizmus és a fizikai törvények érvényessége ekvivalens állítás, ami szigorúan meghatározza a világunk természetét. A világunk determinisztikus működéséről alkotott megállapítást még az sem módosítja, hogy bizonyos rendszerek kaotikusan viselkednek, vagy hogy a kvantum-dimenzióba eső kölcsönhatások valószínűségi jellegűek.
Az első esetben a nem determinisztikus viselkedés illúziója a rendszerről rendelkezésre álló ismereteink pontatlanságának a következménye, mivel az ilyen rendszerek rendkívül érzékenyek a kiinduló állapot konfigurációjára. A kvantum-mechanikai rendszerek bár látszólag valóban véletlenszerű módon viselkednek, a lehetséges események bekövetkezését a hullámfüggvény szigorúan meghatározott valószínűség-eloszlása determinálja. A determinizmus alól a káosz és a kvantum-véletlen sem ad felmentést.
Az ilyen, determinált világ azonban, miután megismertük a törvényeit és az állapotát, szomorúan unalmasnak látszik. A múlt és a jövő, ahogy benne mi is, az adott jelenből kikövetkeztethető módon meghatározott. Egy determinált világ csak addig érdekes, amíg nem ismerjük meg. És ez még akkor is korlát, ha a megismerendő világ kimeríthetetlennek tűnik.
A világunk működése objektív valóság. Ez a világ adatott számunkra. Az emberi szubjektív tapasztalat azonban mégis azt sugallja, hogy legalább személyes szinten választási lehetőségeim vannak a cselekedeteimben, befolyásolni tudom a jövőmet.
Illúzió ez csupán, vagy a létező valóság? A világgal együtt én is tökéletesen determinált vagyok, a cselekedeteim csak következményei az aktuális állapotomnak, vagy valóban képes vagyok formálni a számomra rendelkezésre álló determinált jövőt? A kiválasztott válasz tartalma erre a kérdésre a vágytól vezérelt filozófia szokott lenni, kitöltve természetfeletti tartalommal, vagy csak a beletörődés kényszerűsége.
Azonban mégis létezhet a szigorú determinizmus rabsága alól a fizikai törvényeknek megfelelő szabadulás, amely megfeleltethető a tapasztalat szubjektív valóságnak is. Hogyan? Mi teheti lehetővé, hogy ne szigorúan determinált legyen a jövő, egy determinisztikus világban?
A világból természetesen nem léphetünk ki, azonban mi, a világ részeként egy különleges komplex rendszert alkotunk. Képesek vagyunk emlékezni a múltunkra. Számunkra nem csak a jelenünk létezik, hanem az emlékezetünkben egyidejűleg létezik a múltunk is. Ez a tény pedig alapvetően módosítja a számunkra érvényes determinizmus funkciójának a működését.
Egy elektron nyilvánvalóan nem képes emlékezni a múltjára. Egy elektron életében is jelen van a múlt, hiszen a jelenének a pillanatát a teljes múltja hozta létre. Azonban az elektron jövőjét csak az adott pillanatban létező jelene határozza meg. Ez a szigorú determinizmus, az, ahogy a világ nagy része működik.
A determinizmus azonban másképp működik azoknál az anyagi struktúráknál, amelyek számára a múlt nem csupán egy pillanat, hanem amelyek képesek emlékezni is a múltjukra.
Amennyiben egy rendszer emlékszik a múltjára, amikor az állapotában fizikailag is reprezentálódva jelen vannak a rendszer múltbéli állapotai, amikor a múlt nem csupán meghatározza az adott rendszer jelenét, de nyomot is hagy benne, az ilyen rendszerek számára a jövő nem a klasszikus, szigorú módon determinált.
Az emlékező és a nem emlékező rendszer is determinisztikus, mégis, azonos környezeti állapot esetén a nem emlékező rendszer mindig szigorúan ugyanazt az állapotot veszi fel, az emlékező rendszer ezzel ellentétben különböző állapotba kerülhet.
Ha egy elektront kétszer pontosan azonos külső körülmények közé helyezzük, az elektron, még akkor is, amikor a hullámfüggvény véletlenszerűen összeomlik, a kvantummechanika szigorú szabályai szerint viselkedik, mindkétszer azonos módon, függetlenül attól, hogy a két azonos állapot között milyen életutat járt be.
Az emlékező rendszerek, mint amilyen például az ember is, nem feltétlenül viselkednek azonos módon, sőt, jellemzően, ha kétszer kerülnek azonos körülmények közé, különbözőképpen fognak viselkedni. Csak akkor viselkednének azonosan azonos körülmények között két időpillanatban, ha ugyanazt az időbeli utat járják be a két időpillanat között, ami abszolút értelemben lehetetlen.
A világban létező rendszereket a determinizmus szerint tehát két csoportba lehet osztani. Azok a struktúrák, amelyeknek az aktuális belső állapotában nincs fizikailag is jelen a struktúra életútja, a klasszikus értelemben, azaz szigorúan determinált rendszerek. Ezek azok, amelyek azonos külső körülmények hatására mindig azonos módon viselkednek, függetlenül az előélettől.
Létezik azonban egy másik, a megfelelő komplex rendszerek esetén működő determinizmus, amely esetén a rendszer belső állapotában aktuálisan is reprezentálódik a struktúra életútja, ahol a rendszer a múltjára vonatkozó emlékezettel rendelkezik. Ezek azok a struktúrák, amelyek azonos körülmények közé helyezve különböző módon képesek viselkedni. Ezek a komplex, determinisztikus rendszerek, amelyek belülről származó különbözőséget képesek kinyilvánítani.
Felvetődhet az ellenvetés, hogy az emlékező rendszer belső állapota az aktuális életút szerint megváltozik, tehát valójában nem azonos rendszerek reagálnak az azonos külső körülményekre, tehát a szigorú determinizmus ezekre a rendszerekre is érvényes. Az ellenvetés jogos, de mégsem változtat az állításon, miszerint a két különböző típusú determinált rendszer determinizmus szempontú működése alapvetően eltérő.
Az emlékező rendszerek sem valósítják meg az abszolút, a múlttól független jövőt, de lehetővé teszik, hogy a múlt a jelennek az aktívan befolyásoló része legyen, és ne csupán a jelent létrehozó, de már nem létező passzív szereplője. A világ továbbra is determinált, de a jelen kifinomultabb módon valósítja meg a jövőt, mint ahogy az a szigorú determinizmusból következne.
Az emlékező determinizmus sokkal komplexebb világot hoz létre, mint amit a szigorúan determinált rendszerek képesek alkotni. Ez a világ már érdekes tud lenni, hiszen az ilyen világ csak annak determinált szigorúan, akiben a világ teljes múltja aktívan létezik. Erre pedig a világ teljessége sem alkalmas.
A világ számunkra, emlékező determinisztikus rendszerek számára, akikben aktívan létezik a múlt, de csak a saját múltja, a világ továbbra is kiismerhetetlen, tehát érdekes marad.
Az emlékezet pedig az emlékező determinisztikus rendszerek számára egy új jellemzőt is megvalósít, a kvázi szabad akaratot. Ez az az akarat, ami a természeti törvények által megvalósulhat, ami számunkra létezik.
Az emlékező determinisztikus rendszerek egy külső szemlélő számára, vagy a saját öntudatunkon keresztül szemlélve szabad akarattal rendelkeznek, alkalmasnak látszanak arra, hogy ne csupán az adott külső körülmények által meghatározott módon funkcionáljanak. A valóságban ezekre a rendszerekre is érvényes a determinizmus, a múlttól független, klasszikus szabad akarat továbbra sem létezik, de a jelen sokkal komplexebb módon funkcionál számukra.
Ez a kvázi szabad akarat létezik nekünk. Létezik a tapasztalatban megvalósuló akarat, amely a múlt tapasztalataira épülve különbséget hoz létre a jelen állapot lehetőségei között.
Ez a szabad akaratunk jellege, és talán ez elég is nekünk. Ezzel a kvázi szabad akarattal váltunk képessé arra, hogy a determinált univerzumban új világot teremthessünk számunkra.
Anyag {button_primary} Fizika {button_primary} Szabad akarat {button_primary} Természet {button_primary} Univerzum {button_primary}
Nincsenek megjegyzések