Az ember különleges élőlény. Képes fogalmakat közvetítő jelrendszert, emberi nyelvet használni az egymás közötti kommunikációban. Ilyen jel...
Az ember különleges élőlény. Képes fogalmakat közvetítő jelrendszert, emberi nyelvet használni az egymás közötti kommunikációban. Ilyen jellegű nyelvhasználat kizárólag az emberre jellemző a földi élővilágban.
Az emberi tulajdonságoknak az evolúció az alapja, és az ember evolúciós öröksége az állatvilágból származik.
Összetett jelrendszert már primitívebb állatok is használnak, mint például a hangyák vagy a méhek. Ezeket a merev kommunikációs formákat az evolúció alakította ki.
Az ember által használt nyelvet is a biológiai evolúció tette lehetővé, de közvetlenül már nem a biológiai evolúció formálja. Az emberi nyelv ugyan evolúciós módon változik és fejlődik, de az evolúció mechanizmusai az emberi közösségek szintjén zajlik, ami a biológiai evolúciónál sokkal gyorsabb változást tesz lehetővé.
Az emberi komplex nyelvet az emberi komplex agy teszi lehetővé. Számos más, fejlett aggyal rendelkező állatfaj is használ kommunikációs jelrendszert, azonban az emberi nyelv a rugalmasságban, változás képességben, komplexitásban, és a megosztható információ absztrakciójában lényegesen fejlettebb mindegyiknél.
A speciális nyelvhasználat nem csak egyedi jellemzője az embernek, de egyúttal általános tulajdonsága is. Minden ember alapvetően képes az absztrakt jelrendszert használó nyelvismeretre. Milyen egyedi, csak ránk jellemző evolúciós tulajdonsággal rendelkezik gyakorlatilag minden ember, ami ezt lehetővé teszi?
Az embert a genetikai öröksége határozza meg, és a kognitív képességei emeli ki az állatvilágból. Az ember a legfejlettebb aggyal rendelkező élőlény a Földön. A genetikailag meghatározott, csak az emberre, és minden emberre jellemző komplex és plasztikus agy bizonyosan alapvető és szükséges feltétele az emberi nyelvnek. A fejlett agy azonban nem a kizárólagos oka a nyelvhasználatnak.
A nyelv ismerete nem veleszületett tulajdonsága az embernek. Egy nyelvet általában hosszú időbe telik megtanulni, és sokféle nyelv is létezik. Ebből következik, hogy a nyelv a közösségben élő ember által létrehozott termék.
A tanulás által elsajátított nyelv nem létezhet közösség nélkül. Az emberi nyelvet a közösség hozza létre, és a közösség tartja karban is. A nyelv dinamikusan változó jelrendszer. Nem csupán a szókészlet fejlődik, de a jelentés precizitására szolgáló nyelvtani struktúra is folyamatosan változik a társadalomban.
A nyelvet a társadalom hozza létre, és ad tovább a társadalom új tagjainak, de mi az alapvető oka, hogy a fejlett aggyal rendelkező, közösségben élő ember képes nyelvet használni? Melyik az a tulajdonságunk, amely létrehozza a nyelvi képességünket?
Szinte minden ember képes valamilyen formájú nyelvet megtanulni és használni. Ez a képesség az ember vele született, genetikai tulajdonsága.
Úgy tűnik szükségszerűen léteznie kell a csak az emberre jellemző specifikus, a genetika által megvalósuló nyelvi ösztönnek, amely lehetővé teszi a nyelv használatát.
Egy komplex rendszerben specifikus tulajdonságot specifikus struktúra hoz létre, vagy emergent módon jelenik meg.
Az ember nyelvi képességéhez számos fizikailag is létező biológiai struktúrának kell együttműködnie. A speciális kéz és az egyedi hangképző szervek például bizonyosan hozzájárulnak az egyedi emberi kommunikációs képességhez. A nyelvhasználat azonban nyilvánvalóan, és elsősorban agyi funkció. Az agyban ráadásul találhatók olyan specifikus területek, amelyek mintha speciálisan a nyelvhasználat képességét szolgálnák. Ilyenek például az agyi Broca és Wernicke területek. Amikor ezek a területek sérülnek, a kommunikációs készség is alapvetően sérül.
Ezek a struktúrák genetikailag meghatározott jellemzői az emberi szervezetnek. Úgy tűnik, hogy az emberi gének között is található olyan, mint például a FOXP2 gén, amelynek módosulása közvetlenül befolyásolja a kommunikációs képességet.
Ezek a tulajdonságok arra mutatnak, hogy az emberi kommunikációs képesség közvetlenül evolúciós eredetű, csak az emberre jellemző, és amely igazolni látszik a specifikus nyelvi ösztön jelenlétét.
A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a kommunikációs képességben közreműködő biológiai struktúrák sérülése, vagy akár esetleges hiánya sem teszi lehetetlenné a nyelvi képesség jelenlétét. A hangképzéshez kapcsolódó szervek megfelelő funkciója nélkül a jelnyelv könnyen elsajátítható, és gyermekkorban a Broca és Wernicke területek nem normális kialakulása esetén az agy más részei veszik át a szükséges funkciókat, valamint a FOXP2 gén örökletes sérülése sem teszi lehetetlenné a kommunikációs képességet.
Nincs az emberben egyetlen olyan jól definiálható agyi vagy más fiziológiai struktúra sem, amely jelenléte elégséges, vagy kizárólagosan szükséges feltétele lenne az emberi nyelvhasználatnak.
Az emberi nyelv képességét láthatóan komplex módon együttműködő biológiai struktúrák nem merev és nem egyedi rendszere hozza létre. Ez kétségbe vonja a specifikus nyelvi ösztönhöz szükséges specifikus struktúra szükségszerű létezését.
A hajlam, hogy képesek vagyunk nyelvet használni azonban általános tulajdonsága az embernek, annak ellenére, hogy a nyelvhasználathoz kötődő biológiai rendszernek nem szükséges merev struktúrának lennie.
A nyelvi képességet az evolúciós véletlenek egyedi összeállása hozhatta létre az emberi fajnál, amely egy nem merev struktúrának a speciális, emergent tulajdonsága. Ezt a felépítést, kialakulást, és működést láthatjuk a nyelv használatának ösztöneként.
Az emberi nyelvhasználat evolúciós kialakulása bizonyosan a szükséges feltételek kialakulásának az evolúciós véletlenre és a környezeti szelekcióra épülő összjátéka. Amikor pedig egy evolúciós rendszer sikeresen összeáll, az evolúciós előny fenntartja a rendszert.
A fejlett kommunikációs képesség az egyed számára evolúciósan preferált tulajdonság, a nyelvhasználat segíti az utódok felnevelését a közösségben élő ember számára. A nyelvhasználat képessége, ha egyszer evolúciósan kialakult, stabilan fenn tud maradni.
A kommunikációs készség az összetevők komplexitása miatt robusztus tulajdonság, a kialakításában közreműködő struktúrák változása esetén is képes a komplex rendszerekre jellemző alkalmazkodó viselkedés által fennmaradni.
A nyelvhasználat nyilvánvalóan evolúciós előnyt biztosít az egyednek és a közösségnek is. Azok az egyedek, akik fejlettebb szinten tudnak kommunikálni, hatékonyabban együttműködő közösséget tudnak létrehozni, amely több utód felnevelését biztosítja. Az evolúciós preferenciából következően a nyelvi képesség olyan velünk született tulajdonság, ami kifejezetten segíti a közösségben való életet.
A társadalomban történő élet teszi lehetővé, és egyben teszi szükségessé is a nyelv elsajátítását. A nyelvhasználat genetikailag meghatározott, ösztönszerűen megjelenő emergent tulajdonságunk.
A nyelvi képességek azonban nem csupán a nyelv használatát jelentik. A nyelv használata és a nyelv megtanulása két alapvetően eltérő folyamat, még akkor is, ha azonos szervi rendszerek használatára épül. A nyelv használatához szükséges nyelv megtanulása is evolúciósan preferált tulajdonság kell, hogy legyen.
A nyelv elsajátítása alapvető és korai funkciója az emberi életnek. A feltételezett nyelvi képesség ezért két funkcióban kell, hogy létezzen. Az egyik funkció a nyelv használatát teszi lehetővé. Ez az előzőekből következően nem specifikus ösztön, hanem az evolúciósan kifejlődött struktúrák együttműködése hozza létre.
A másik funkció a nyelv elsajátítását teszi lehetővé. Ez az a gyermekkorban ösztönszerűen működő funkció, amelynek nem látszik konkrét, jól meghatározható strukturális háttere az agyban.
A nyelv megtanulását lehetővé tévő egyedi nyelvi ösztönnek mivel nincs jól meghatározható agyi területe, a létrehozó folyamatnak nagyon mélyen kell, hogy gyökerezzen az evolúciós fejlődésben, ami viszont ősi eredetre, és eredendően másféle funkció kiszolgálására utal.
Nyilvánvaló, hogy számos olyan genetikára épülő tulajdonságunk van, ami szükséges a nyelvi képességhez, és amelyek kialakulása szükséges volt, hogy egyáltalán nyelvet tudjanak az ősi emberek használni. Megfelelően komplex, és alkalmasan strukturált agy, alkalmasan formált hangképző szervek olyan genetikailag meghatározott struktúrák, amelyek bizonyosan jelenlévő okai a beszélt nyelv kialakulásának képességhez.
Azonban, ha a nyelv már kialakult a társadalomban, ezek a genetikai adottságok jelenléte már nem látszik szükségszerűnek a nyelv elsajátításához. Például abban az esetben is elsajátítható gyermekkorban az anyanyelv, ha az agyban valamilyen okból nem alakulnak ki az általában jelen lévő beszéd centrumok, és a hangképző szervek rendellenessége esetén is a jelnyelv könnyen elsajátítható.
Nem tudjuk egyértelműen a nyelv használatához szükséges örökletes tulajdonsághoz kötni a nyelv megtanulásának a képességét. Mivel azonban ilyennek léteznie kell, hiszen minden újszülött gyakorlatilag rendelkezik vele, nem a nyelv használatát lehetővé tévő funkciók között kell keresni a nyelv megtanulását lehetővé tévő képesség alapvető, genetikailag meghatározott okát.
A kommunikációs képesség az emberi élet folyamán végig fennmarad, de az a képesség, amit alapvetően a nyelvi ösztönnek tartunk, az alapvető hajlam, hogy képesek vagyunk kommunikációs formát megtanulni, az életkorral jelentősen változik, a felnőtté válás során degradálódik.
Gyermekkorban a nyelv elsajátítása természetes módon, önkéntelenül, ösztönszerűen működik. A felnőtt korban azonban egy nyelv elsajátítása fáradtságos akaratlagos tanulási tevékenység, még akkor is, ha a nyelv használata továbbra is ösztönszerűen működik.
Milyen ősi örökletes tulajdonságunk teszi lehetővé a nyelv elsajátítását, amely a felnőtté válás során eltűnik, és egyértelműen és szükségszerűen a közösségben való élethez kapcsolódik? Ez lenne az a titokzatos, a nyelv megtanulását szolgáló ösztön, amelynek a specifikus biológiai, nyilvánvalóan agyi struktúráját nem találjuk.
Ma már ismerjük annyira az emberi agy szerkezetét és strukturális felépítését, hogy nagy biztonsággal kijelenthetjük, a nyelv megtanulásához szükséges ösztönt létrehozó, kizárólag erre a szerepre szolgáló specifikus agyi struktúra nem létezik.
Mivel azonban a jelenség nyilvánvalóan jelen van, az agynak olyan struktúrája lehet felelős a nyelv ösztönszerű elsajátításáért, amely nem specifikusan a nyelv elsajátításáért felel, hanem általánosabb funkciója van, és amelynek az alapvető működése a felnőtté válás során megszűnik.
Létezik ilyen funkció, ez pedig a mimicry, az utánzás velünk született képessége.
A mimicry számos komplex aggyal rendelkező élőlény alapvető, a létfenntartást szolgáló születés utáni viselkedési formája, a felnőtté válást lehetővé tevő tanult képességeinek elsajátítását meghatározóan szolgáló ősi agyi funkció. Az utód sikeres felnevelésében játszik szerepet, tehát evolúciós szempontból alapvetően fontos tulajdonságú.
A mimicry evolúciós kialakulása valószínűleg az imprintinghez kötődik, amely az utód életének kezdetén a szülőkhöz való kötöttséget hozza létre. Továbbfejlődése egyes állatfajoknál lehetővé teszi a felnőtté válás képességeinek elsajátítását a szülők utánzásával. A funkciója pedig a felnőtté válás során jórészt megszűnik, bár az embernél az adok, amit kapok jellegű szociális viselkedésben a felnőtt korban továbbra is felismerhető.
A mimicry képessége evolúciós öröksége az emberi fajnak. Az ember esetében a mimicry már nem olyan jellegű felnőtté válási funkció, mint más állatfajoknál. Az ember jobbára komplexebb ismereteket kell, hogy elsajátítson, mint ami a direkt utánzással megvalósítható. A képesség azonban, különösen gyermekkorban határozottan funkcionálhat az embernél is. És ez az a tulajdonság, amely az agy fejlődése során eltűnik a felnőtté válás során.
A direkt utánzás azonban tökéletes eszköze a beszélt nyelv eredeti elsajátításának. A direkt utánzás hatékonysága például jól látszik a nyelvhez kötődő egyedi hangok megtanulása során. Egy nyelv eredeti, anyanyelvi kiejtését csak gyerekkorban lehet elsajátítani. A mimicry lehetővé teszi a szavak elsajátítását a szülőktől, ami közreműködve a fejlett agy más, a feladatra szolgáló részeivel kialakítja a beszélt nyelvet.
A felnőtt korban a nyelvtanulás az ösztönös utánzás, a mimicry funkciója nélkül zajlik, a meglévő nyelvhez kapcsolódva, tudatos tevékenység formájában. Ez magyarázhatja meg azt is, hogy felnőttkorban miért válik lehetetlenné az első nyelv anyanyelvi szintű elsajátítása. A mimicry ösztöne már nem működik, és nincs meg a lehetőség sem a már meglévő nyelvhez kapcsolni a megtanulandó nyelvet.
A mimicry lehet tehát az a genetikailag meghatározott ősi tulajdonságunk, amely megvalósítja a nyelv megtanulásának ösztönszerű képességét a gyermekkorban, az agy fejlődésének egy alkalmas időszakában. A mimicry az a nyelvi ösztönünk, az az evolúciós örökségünk, amely a nyelvi képességhez szükséges adottságok megléte esetén lehetővé teszi a közösségben a nyelv ösztönszerű elsajátítását.
Agy {button_primary} Ember {button_primary} Társadalom {button_primary}
Nincsenek megjegyzések