Egy korábbi gondolatban megfogalmazására került az élet univerzális definíciója , miszerint az élő rendszerek entrópikus környezetben létez...
Egy korábbi gondolatban megfogalmazására került az élet univerzális definíciója, miszerint az élő rendszerek entrópikus környezetben létező tartósan stabil dinamikus struktúrák. A definícióból következően az élet jellemezhető egyensúlyban lévő rendszerként, amely evolúciós módon adaptálódik a környezethez.
Az élő állapot szükségszerűen komplex rendszer, és mint ilyen, sokféle módon, sokféle hatásra elmozdulhat a dinamikus egyensúlyi állapottól. Az élő rendszernek a tartósan stabil egyensúlyi helyzetből elmozdult állapotát hétköznapi nyelven betegségnek hívjuk.
Mivel az élő rendszer tartósan stabil struktúra, a betegség esetén általában olyan folyamatok indulnak el a rendszerben, amelyek hatására az egyensúlyi állapot újból létrejön, de amely nem feltétlenül ugyan az az állapot, ami a betegség előtt volt. Ha az élő rendszer nem képes újból létrehozni az egyensúlyi állapotot, akkor folyamatosan egyre távolabb kerül az egyensúlytól, és előbb utóbb a szorosan összefüggő complex rendszer felbomlik, és bekövetkezik a rendszer szétesése, az élő rendszer halála.
Betegséget sokféle ok előidézhet, amelyek specifikusak is lehetnek az adott élő rendszerre nézve. Az emberi szervezet számtalan különböző módon kerülhet megbetegedett állapotba. Ilyen esetben elkezdődik a gyógyulás, esetleg a gyógyítás folyamata, amely során a szervezet a saját helyreállító funkcióit használva, vagy külső gyógyító tevékenységek vagy gyógyszerek segítségével a stabil struktúrát ismét helyreállítja. A biológiai élet különböző betegségeivel külön tudományterület foglalkozik.
A definícióban meghatározott élő állapot azonban nem csak biológiai élet lehet. Élő állapotban van a Föld felszínére kiterjedő, a biológiai élő rendszerekből álló komplex struktúra, a bioszféra is.
A bioszférát is számtalan, az egyensúlyi helyzetéből kitérítő hatás érheti, ami a bioszféra betegségét okozhatja. Mivel minden olyan hatás, amely az entrópikus környezetben működő tartósan stabil struktúrát, az élő rendszert kiteríti az egyensúlyi helyzetéből betegsége az élő rendszernek, ezért ezen meghatározás alapján az ember, az emberi faj maga is betegsége a földi bioszféra élő állapotának.
Mióta az emberi faj kialakult, az emberi tevékenység folyamatosan nem egyensúlyi módon funkcionál az őt létrehozó bioszféra rendszerével.
A földi bioszférát a biológiai evolúció hozta létre, az élőlények komplex rendszere alkotja. Minden élő faj működését és létezését a biológiai evolúció szabályozza és a környezet irányítja, kivéve az embert. Az emberi fajt is a biológiai evolúció hozhatta létre, azonban az ember számára megadatott az intelligencia, a problémamegoldó gondolkodás képessége. Ez az intelligencia az, amely kiemelte az embert a biológiai evolúció és a környezte szabályai és korlátai alól.
A biológiai evolúció működése egyensúlyt alakít ki a rendelkezésre álló erőforrások és az élő szervezet rendszere között. Ha a rendelkezésre álló erőforrások csökkennek, az élő szervezet (egyed, faj, bioszféra) aktivitása csökken, ha a felhasználható erőforrások növekednek, az élő szervezet (egyed, faj, bioszféra) aktivitása nő.
Az intelligens emberi faj nem követi szorosan ezt a szabályt. Az emberi faj az intelligencia által lehetővé tett tudás felhalmozása segítségével folyamatosan képes az aktivitását még akkor is növelni, ha az aktuálisan felhasználható erőforrások mennyisége csökken. Az intelligens ember néhány, az emberi fajra nézve nem meghatározó kivételtől eltekintve mindig módot talált arra, hogy új, eddig nem használt dolgokat alkalmazzon erőforráskent az élete fenntartásához.
Az emberi faj az intelligenciája révén a biológiai evolúciónál sokkal gyorsabban alkalmazkodva, és nem egyensúlyi módon képes erőforrásként felhasználni a környezetben található dolgokat. Miközben az emberi faj fejlődik (a komplexitása növekszik) az aktivitása az új erőforrások alkalmazása segítségével az egyensúlyi állapotot elkerülve is folyamatosan növekszik.
Az emberi faj a bioszféra részeként funkcionál, azonban nem egyensúlyi módon működik. Az emberi faj az eddigi létezése során folyamatosan az egyensúlyból kitérő hatással hatott és hat a bioszférára. Az emberi faj a bioszféra betegsége.
A betegség működésének a jellegét tekintve az ember a bioszféra rákos daganata.
Az emberi faj eddigi története során mindvégig így működött. Új erőforrásokat találni, és növekedve terjeszkedni mindaddig, amíg az erőforrás el nem fogy, amikor is a ciklus újra kezdődik. Minden ilyen ciklus egyben magában hordozza a faj kihalásának a veszélyét is. Ha az intelligencia nem képes elég gyorsan új erőforrásokat alkalmazni az elfogyott pótlására, a faj kihalhat. Mivel az emberi faj a fejlődése által egyre jelentősebb potenciállal rendelkezik, egy idő után, amit az ember már el is ért, az emberiség tevékenysége szélsőséges esetben a bioszféra létezését is veszélyeztetheti.
Az ember intelligensen képes reagálni erre a helyzetre is. Az egyik lehetséges megoldás, hogy megpróbálhat olyan irányba fejlődni, amely lehetővé teszi, hogy a bioszférával egyensúlyi módon legyen képes együttműködni. Ez a lehetőség a kevésbé valószínű az emberi fajnak az állatvilágból származó evolúciós öröksége miatt.
Másik, valószínűbb lehetőségként, ha elegendő ideig létezhet az emberi faj, létrejöhet a bioszférának egy, a működési jellegében új állapota, a humán bioszféra.
Az emberi faj intelligens, problémamegoldó képességekkel rendelkező betegsége a földi bioszférának. Mint ilyen, potenciálisan képes létrehozni egy új bioszférát, amely a biológiai evolúció alapú bioszféra mellett, vagy helyett, azt leváltva, a tervezett, intelligens evolúció alapján működik.
Ha az emberiség képes túlélni és túllépni a bioszféra betegségének az állapotán, a humán bioszféra, mint élő szervezet megalkotása az emberiség legvalószínűbb sorsa és jövője, a túlélés módja és reménye az emberiség számára.
Ember {button_primary} Élet {button_primary} Intelligencia {button_primary} Jövő {button_primary} Természet {button_primary}
Nincsenek megjegyzések