Az élőlények csoportját a kooperáció szervezi társadalommá, egy olyan új, az élet tulajdonságait hordozó entitássá , amely az együttműködés...
Az élőlények csoportját a kooperáció szervezi társadalommá, egy olyan új, az élet tulajdonságait hordozó entitássá, amely az együttműködés által nem csak nagyobb potenciálra képes, hanem a közösségnek új tulajdonságokat is biztosít. Az embert a társadalommá szerveződés tette a legszignifikánsabb fajjá a földi bioszférában.
Sokféle élőlény, faj szerveződik az együttműködés által társadalommá. Az emberi azonban különbözik mindegyik másik társadalomtól abban, hogy az emberi társadalom magas szintű intelligenciával rendelkező egyedekből áll. Más fajoknál a társadalomba szerveződést szinte kizárólag a genetikai meghatározottság dominálja. Az emberi faj esetén a kooperáció, és ez által a társadalommá szerveződés ugyan genetikai alapokon nyugszik, azonban az intelligencia meghatározó komponens a társadalom aktuális felépülésében.
Az emberi faj nyilvánvaló módon a főemlősök közül fejlődött ki, ezért, különösen kezdetben, a genetikai meghatározottság játszhatta a legfőbb szerepet az együttműködésben. Az ön- és a fajfenntartás genetikailag meghatározott ösztöne a főemlősök között sem csupán az egymás közötti verseny általi önző viselkedés formájában nyilvánul meg, hanem a kisebb-nagyobb mértékű együttműködésben is.
Az élőlények közötti társas viselkedés genetikai alapokon nyugszik, de mi lehet az a legmeghatározóbb, konkrét, specifikus genetikai adottság, amire visszavezethető a társas viselkedés a fejlett értelemmel rendelkező ember esetén?
Nyilvánvaló összefüggés van az intelligencia és a szociális viselkedés között. Az intelligencia az agy komplexitásával és plaszticitásával van kapcsolatban, ami genetikusan meghatározott, azonban túlságosan általános, nem specifikus jellegű tulajdonság. Az intelligencia nem lehet az eredendő oka, inkább csak az esetleges támogatója a szociális viselkedésnek.
A beszédkészség is fontos szociális tulajdonság, ami szintén genetikai alapokra vezethető vissza, azonban a kooperatív viselkedésnek a kommunikáció nem tűnik alapvető okának, annak inkább a következménye. A genetikai tényezők által létrejövő beszédkészség inkább felhasználója a kooperatív viselkedésnek, mint előidézője annak.
A fejlett agy rendelkezik az öntudat képességével is. Az öntudat idegrendszeri és genetikus eredetét nem ismerjük. A gondolatok között található hipotézis szerint az öntudat az idegpályák visszacsatolás jellegű összeköttetésre épülő jelensége az agynak. A visszacsatolás fizikai rendszere genetikusan meghatározott. A visszacsatolás funkciójára az idegrendszer jelentős részére kiterjedő neurális hálózatok állnak rendelkezésre az agyban. Az öntudat azonban bizonyosan számos állatfajnál megjelenő globális idegrendszeri tulajdonság, önmagában nem lehet specifikus okozója a kooperatív viselkedésnek.
Részben az öntudat megjelenésében játszhatnak szerepet a visszacsatolás jellegű működést létrehozó mirror neuronok idegrendszeri hálózata is. A mirror neuronok hálózata magas szinten az empátiát, mint motivációt létrehozva az adaptív viselkedést szolgálhatja a társas kapcsolatok esetén.
A genetikusan meghatározott mirror neuronok működése egyúttal egy új, emergent viselkedési formát is eredményez. Az empátián keresztül generikus szerepet játszik az utánzás, mint viselkedés képességében.
Számos más, a neurális hálózatokra épülő, a viselkedési formákban megjelenő tulajdonság is támogató közreműködője a kooperatív viselkedésnek, mint például a kíváncsiság és a tanulás képessége is. A visszacsatolásra épülő mirror neuronok által az utánzás viselkedésben megnyilvánuló képessége teszi azonban alapvetően lehetővé - az intelligens agy más képességeivel támogatva -, hogy a kooperatív viselkedés kialakuljon, és ez által egyre növekvő komplexitású társadalom szerveződjön.
Az utánzás a szociális viselkedés alapja, és a fejlett aggyal rendelkező egyedek társadalommá szerveződésének alapvető jellemzője, eredendő oka.
Az utánzás számos fejlett aggyal rendelkező élőlény viselkedési eleme, a felnőtté válás alapvető viselkedési formája. Az utánzás szükséges funkciója általában a tanuláshoz kötött képességek elsajátítása után, a felnőtt korban a legtöbb állatfajnál megszűnik, és az utánzás, mint viselkedési forma eltűnik.
Az utánzás a fejlett idegrendszerrel rendelkező fajoknál evolúciósan preferált tulajdonság. A felnőtt korban is megőrzött utánzás képessége, az egymás cselekedeteinek eltanulása hatékonyabb adaptációt eredményez a környezethez, mert lehetővé teszi a sikeres viselkedés felfedezés nélküli elsajátítását.
Az utánzás egyúttal az egyedek közötti ideiglenes vagy tartós kapcsolatot, társas közösséget igényel. Az utánzás közösséget feltételez, miközben sikeresebb egyedet hoz létre, amely nagyobb potenciállal rendelkező csoportot eredményez.
A csoportban zajló életet azonban alapvető módosító tényezők is formálják, leginkább az önfenntartás és a szaporodás genetikusan meghatározott viselkedési formája, az önző jellegű viselkedés alapvető eredete és motivációs késztetése. Az utánzás eredményesebb csoportot formál, a legősibb ön- és fajfenntartás önző jellegű viselkedési formái azonban a csoportos együttélést gátolják.
Ennek az ellentmondásnak a feloldására látszik alkalmasnak a rokon preferálás hipotézise, amely a csoportba történő szerveződéshez szükséges önzetlen viselkedést genetikai jellegre, az önző gén jellegű működési mechanizmusra vezeti vissza.
Az önző gén hipotézis - elméletileg, és bizonyos esetekben megfigyelésekkel is alátámasztva - képes magyarázni az ön és fajfenntartás önző viselkedési formái ellenére létrejövő önzetlen, sőt az önfeláldozó viselkedés genetikai hátterét. Az önző gén hipotézis valós evolúciós működési mechanizmusa is lehet az aggyal nem rendelkező, vagy kevésbé intelligens fajoknál felismerhető önfeláldozó viselkedés magyarázatára.
A fejlett idegrendszerrel rendelkező élőlények esetén a gének által meghatározott merev működési funkcióknál azonban sokkal szignifikánsabban érvényesülnek az idegrendszerben lejátszódó aktuális folyamatok a viselkedés, és az erre épülő társadalommá szerveződés meghatározásában.
Megjegyzés
Természetesen mondhatjuk, hogy a rokon preferálás jellegű genetikai működés hozza létre evolúciósan az utánzáshoz szükséges idegrendszeri pályákat is, de talán észszerűbb feltételezés, ha úgy nézzük a folyamatot, hogy a cél nélküli evolúcióra épülő természetes kiválasztódás, az ön és fajfenntartás körülményeit biztosító környezet preferál bizonyos tulajdonságokat, amelyek a közösségi viselkedés formájában is megnyilvánulhatnak, de amelyeket valójában pusztán véletlenszerű genetikai mechanizmusok hoznak létre a rokon preferálás célzott jellegű gén szelekciós működése nélkül. A véletlenszerű evolúciós folyamat az adott genetikai komplexum (nem csupán az egyed, de a csoport szintjén is létező életforma) számára lét- és fajfenntartási előnyt hozhat létre az önfeláldozó viselkedés cél nélküli, véletlenszerű genetikus kialakulásával a célzott gén szelekció nélkül is.
Az utánzás idegrendszeri képessége megnöveli az egyén környezethez történő alkalmazkodásának hatékonyságát, és egyúttal csoportban való életét igényel. Az utánzás azonban nem csak az egyén életképességét javítja, hanem a hatékony kooperációt is kialakítja a csoportban. Hogyan?
Az utánzó tanulás feltétele a csoportban való élet. A csoportos élet interakcióval jár, és a csoportot alkotó egyedeknél az interakciós képességek és formák evolúciós fejlődését eredményezi. Hogyan hozza létre az utánzás az interakció segítségével a hatékony kooperációt?
A fejlett idegrendszerrel rendelkező fajoknál az interakció két egyed közötti kommunikációval jár. Az interakció a gyakorlatban az egyik egyednek a másik irányába történő kommunikációjával kezdődik. A másik egyednek ekkor két választása van, a kezdődő kommunikáció hatására vagy kooperál a másik egyeddel, vagy elutasítja a másik egyedet. Ekkor az interakciót elindító egyednek szintén két választása van, vagy folytatja az interakciót, vagy befejezi azt. Melyiket választja?
Természetesen a konkrét helyzetben fennálló motiváció alapján különböző módjai lehetnek az interakció folytatásának vagy befejezésének, de az utánzás képességével rendelkezve, és az utánzást alapvető közösségi viselkedési formaként alkalmazva a kapcsolatot indító egyed leutánozza a másik egyed viselkedési reakcióját. Ha a kiválasztott partner együttműködő módon viselkedik, akkor a másik egyed folytatja az együttműködést, ha pedig elutasító módon viselkedik, akkor hasonló módon reagál.
Ez a típusú viselkedés azonban a kooperációnak egy specifikus formáját hozza létre. Az utánzás, mint képesség által emergent módon kialakul egy új, nagy hatékonyságú közösségi viselkedési forma, ami az adok, amit kapok szociológiát eredményezi. Az utánzó jellegű viselkedés elméletileg is belátható hatékony együttműködési formát eredményez a közösségben, amely a csoportban is szükségszerűen jelenlévő egyéni önző viselkedést hatékonyan kompenzálja.
Az utánzást felhasználó adok, amit kapok szociális viselkedési forma a közösségben zajló emberi viselkedés esetén is felismerhető. A kooperatív és az önző viselkedés dinamikus és folytonos egymásra hatása formálja az emberi közösséget. Az utánzás, mint képesség segítsége által kifejlődő csoportban való élet szükségszerűsége, és az ön- és fajfenntartáshoz kapcsolódó önzés alapvető genetikai adottsága, a fejlett tanulási képességű aggyal rendelkező egyedekből az emergent adok, amit kapok stratégiával kooperatív, hierarchikus felépítésű, komplex társadalmat eredményez.
Az emberi társadalom hatékonyan képes működni az előbbiekben említett, az utánzásra épülő, emergent módon kialakuló adok, amit kapok stratégiával az egyedek önfeláldozó jellegű viselkedése nélkül is. Az emberi viselkedésben azonban, ha alkalomszerűen megnyilvánulva, de nyilvánvalóan benne van az önfeláldozó jellegű viselkedés is. Honnan származik az emberi önzetlenség társadalmi kooperációban megjelenő formája?
Ha az intelligenciával rendelkező ember viselkedési alapjainak keresése során nehéz megtalálni a más állatfajokra jellemző rokon preferálás genetikai mechanizmusát létrehozó folyamatot, más lehetséges működési mechanizmust kell találni az ember önzetlen, időnként önfeláldozó viselkedésének magyarázatára.
Az emberi faj abban is különbözik minden más állatfajtól, hogy az egyedek élettartamához mérten a szülő a leghosszabb ideig gondozza az utódot az önállóság eléréséig. Ez az időtartam manapság a korai húszas évekig tart, vagy még tovább. Az ember esetén az utódgondozás ha nem is kizárólag önzetlen tevékenység (az utód jelentősen hozzájárulhat a szülő létfenntartásához), nyilvánvaló módon önfeláldozással is jár.
Az utódgondozás alapvetően ösztön, amely a fajfenntartást szolgálja. Az utódgondozáshoz kapcsolódó emberi struktúra, a társadalom szerveződésének az alapegysége, a család, és a családot elsődlegesen összetartó, a család működését biztosító sajátosan emberi érzelem, a szeretet is általánosan jelen van a társadalomban, melyek az önzetlen viselkedés tipikus területei.
Megjegyzendő, hogy az érzelemként átélt emberi szeretet nem csak önzetlen lehet. A szaporodást szolgáló romantikus szerelemnek önző jellege is van.
A társadalommá szerveződő emberi csoportban szignifikáns módon jelen van az utódgondozással kapcsolatos önfeláldozó viselkedési forma, amely a példamutatás során az utánzás képessége által az utódgondozásban részt nem vevő egyedekben is önzetlen viselkedéssel járó motivációt eredményezhet.
Természetesen az önzetlen viselkedés megjelenését és konkrét szintjét egy adott személy esetén számos más motivációs tényező is befolyásolja és módosítja, azonban a társadalomban általánosan felismerhető, de nem szükségszerűen létező (nem ösztönös) önzetlen viselkedés az emberre specifikusan jellemző hosszú utódgondozás társadalmi és érzelmi funkcióival (az utánzás képességével kiegészülve) állhat kapcsolatban.
A jelenlegi emberi társadalmak kooperációs szintje azonban nyilvánvalóan nem optimális, nem a lehetséges maximális. Habár az ösztönök által jelenlévő individuális önző viselkedés motivációi a csoport szintjén megjelenő pozitív eredményt is előidézhetnek, az önző viselkedés alkalmatlan a kooperáció optimalizálására. A hatékony kooperációhoz specializáció szükséges, ami az individuális érdekek feladásával is jár, és önzetlen, önfeláldozó viselkedést igényel. Az önzetlen viselkedés a társadalom szintjén preferált hatékonyság növelő viselkedési forma.
A kooperáció hatékonyságát a létfenntartás és a szaporodás funkcióinak szükségszerű megtartása mellett, az utánzás képességét felhasználva, az önzetlen viselkedés súlyának és szerepének növelésével lehet emelni.
Az emberi társadalom hatékonyságának növelésére, az együttműködés szintjének emelésére vannak eredendően alkalmatlan próbálkozások. Egyes társadalmakban a társadalom vezetői valódi társadalmi egyeztetés nélkül meghozott törvények és szabályok által próbálnak kooperáló közösséget, diktatórikus irányításra épülő együttműködő társadalmat létrehozni. Az ember azonban saját akarattal rendelkező lény, aki a saját szándékát szeretné megvalósítani. A külső szándék által erőltetett kooperáció bár felmutathat alkalmi eredményeket, hosszabb távon alkalmatlan a társadalom eredményességét növelni. A diktatúra nem képes generikusan előidézni az önzetlen viselkedés gyakorlatban megjelenő formáit.
A hatékony társadalmat létrehozó kooperáció motivációs elemei nem gyengíthetik az egyed egyéni akaratát és képességeit. A kooperáció az egyedek szabad akaratának emergent módon megjelenő jellemzője kell, hogy legyen.
A természetes evolúció cél nélküli, a véletlenre épülő próbálkozásai egy ilyen fejlődési folyamatra alkalmas mechanizmus (nyilvánvalóan az emberi önzetlen viselkedést alapvetően lehetővé tévő érzelem, a szeretet evolúciós termék), de az intelligens, öntudattal rendelkező egyedekből álló társadalom esetén a vak evolúció nem elegendően hatékony.
Az emberi társadalom kooperációjának emergent módon megjelenő motiváció által történő, hatékony növelésének - az utánzást lehetővé tévő emberi természetet is figyelembe véve - a bevált, és alkalmas módszere a példamutatás.
A kooperációt fejlesztő példamutatás a gyakorlatban sajátosan emberi tevékenységek által nyilvánul meg. Az adok, amit kapok szociológiának a társadalmi együttműködésben megjelenő emergent funkciójának a példamutatás általi tovább fejlődése vallás alapú motivációk meme-jein keresztül működik a leghatékonyabban a társadalomban.
A vallás meme-jei az emberi intelligencia termékei, nem természeti törvények szerint, és nem is emergent módon jönnek létre. A vallás alapvetően társadalom szervező funkció. Egy vallás a kialakulásakor új egyéni és társadalmi értékrendet, normákat hoz létre, amelyet az ember a vallás gyakorlásakor a saját érdekei szerint módosít.
A legnagyobb vallások értékrendjében felismerhetők a társadalmi hatékonyság fokozását szolgáló kooperatív viselkedés elemei. Az istenhitre épülő kereszténység értékrendje tipikus példa erre. A kereszténység értékrendje a természetes, evolúciós emberi viselkedési formáktól idegen, ösztönösen betarthatatlan, szinte csak tudatosan kontrollálható viselkedési mintákon alapszik.
A kapok, amit adok, a rosszra jóval válaszolj, ha valaki elvesz tőled adj neki még, önzetlenül segíts csak néhány példa a korlátlan és önzetlen szeretet társadalmi kooperáció szintjének emelését szolgáló viselkedési szabálya a kereszténységnek.
Egy vallás azonban, mivel nem objektív módon jön létre, az egyéni, szubjektív elfogadás szintjén alapszik. A vallás képes értékeket közvetíteni, meme-eken keresztül a társadalom szintjén funkcionálni, és emergent módon új tulajdonságokat létrehozni. A vallás szabályainak elfogadása azonban erős motivációs szintet igényel.
A vallások jellegzetes motivációs elemre a példamutatás. A vallások általában egyes személyek példamutatásából indulnak ki, amelyek meme-mé válva követendő viselkedésként érvényesülnek a társadalomban.
Tipikus, a keresztényi viselkedést meghatározó motiváció a Mit tenne Jézus ebben a helyzetben? jellegű gondolkodás. Jézus, a keresztények szemében a tökéletes isten tökéletes teremtménye, a szeretet és önfeláldozás példaképe, egyben tanító, aki a természetes módon létező szabályokkal nem egyező, önzetlen viselkedés meme-me váló elvárásait közvetítette az emberek felé.
Jézus személye tökéletes példaképe a keresztény vallásnak, a Jézusnak tulajdonított tanítások pedig az emberi társadalom kooperatív működésének fejlődését szolgáló önzetlen viselkedési formák közvetítői. A tanítások eredeti tartalma a vallás működése során meme-é formálódva és módosulva, - gyakran az eredeti célját és jelentését is elvesztve - él tovább a társadalomban.
A társadalom kooperatív működése fejlesztésének lehetséges eszköze és módja azonban felismerhető. A nem azért jöttünk a világra, hogy szolgáljanak nekünk, hanem azért, hogy mi szolgáljuk a világot példát mutató tanítás a tudatos önzetlen viselkedés által a társadalom kooperációra épülő funkcióit szolgálják, a hatékonyabb és eredményesebb társadalom formálódását segítik.
A vallás a működése által és a működése során példaképeket teremt, amely az utánzáson keresztül a kooperatív társadalmi fejlődést képes szolgálni. Egyes társadalmi vezetők ezt az összefüggést tudatosan, vagy tudat alatt felismerve kihasználják a vallást a céljaik megvalósítását szolgáló kooperatív társadalom motivációjára.
A vallás az ok okozati, azaz materialisztikus szemléletű világnézetre épülő gondolkodástól idegennek látszik. Ha a vallásra a természetet leíró törvényként tekintünk, akkor valóban, a vallás látszólag nem sokat adott hozzá a természeti világ megismeréséhez. A vallások társadalmi dogmákon működnek. A vallás alapvetően nem segíti a természet tudományos módszereken alapuló - eredményes - megismerését, és a technikai fejlődés sem vallás alapú. A megfelelően értelmezett vallás azonban nem is erre szolgál. A vallás társadalom szervező funkció.
A vallás nem egy idejétmúlt társadalmi csökevény, amely akadálya az emberi fejlődésnek, hanem az emberiség, mint társadalom formálódásának alkalmas eszköze a társadalmi hatékonyság fejlődésére szolgáló kooperáció növelésének módjára.
Az emberi társadalom kooperációra épülő evolúciós fejlődése vallások segítségével zajlik. A következő nagy világvallás tudatosan ezt a célt kell, hogy szolgálja.
Ember {button_primary} Evolúció {button_primary} Társadalom {button_primary}
The evolution of the cooperative organization of human society
Nincsenek megjegyzések