A tudás olyan, mint a tömeg. Összeadódó tulajdonság. Ha teszünk hozzá, akkor több lesz. Két ember közös tudása a kettőjük tudásának összege...
A tudás olyan, mint a tömeg. Összeadódó tulajdonság. Ha teszünk hozzá, akkor több lesz. Két ember közös tudása a kettőjük tudásának összege.
Az intelligencia, a képesség, ahogy a tudást vagyunk képesek használni olyan tulajdonság, mint a hőmérséklet. Kiegyenlítődik. Két ember közös intelligenciája a kettőjük intelligenciájának átlaga.
Ezért tehát hiába, hogy az emberiség tudása folyamatosan növekszik, az emberiség intelligenciája alig változik. Ezért van az, hogy a történelem folyamatosan ismétlődik. Az emberiség egyre nagyobb hatással képes működni, de a problémákat mégsem vagyunk képesek elkerülni. Még azokat a hibákat sem, amelyeket már elkövettünk. Az általunk kreált problémák pedig a tudásunk növekedésével egyre nagyobbakká válnak.
Mit tehetünk? Ahhoz, hogy megvalósíthassuk a képességünkből adódó küldetésünket, elérjük a végső tudást, megismerjük a világ valóságát, mint társadalom túl kell élnünk addig. Azt pedig nem érhetjük el másként, minthogy az emberiség átlag intelligenciájának is növekednie kell. Képesek vagyunk rá?
Ahhoz, hogy az emberiség intelligenciája növekedjen az szükséges, hogy mindannyiunk intelligenciája növekedjen. Hogyan tudjuk ezt elérni? Hogyan növelhetjük az intelligenciánkat?
A tudás és az intelligencia bár nem egymás következménye, mégis úgy tűnik, hogy hat egymásra. Ha a tudásunk növekszik, talán az intelligenciánk is növekszik. Ha mindannyiunk tudása növekszik, talán az emberiség közös intelligenciája is növekedni fog. Ez a feltétele, és ez által lehet esélyünk, hogy beteljesíthessük az emberiség számára adatott lehetőséget.
Az egyéni elkötelezettség, a tudásunk egyéni növelése mellett elengedhetetlenül szükség van a társadalmi elkötelezettségre is. A közös példaképeinket, a társadalom vezetőit a tudásuk és az intelligenciájuk alapján is kell választanunk, nem pedig csupán a szórakoztató vagy szónoki képességeik, populizmusuk, és ígéreteik szerint. Meg tudjuk csinálni? Csak ekkor lehet esélyünk.
Így függ össze az agy fizikája az emberi társadalommal és az emberiség jövőjével.
The social consequences of the physics of the brain
Agy {button_primary} Intelligencia {button_primary} Társadalom {button_primary}
Nincsenek megjegyzések